Csak esik és esik és esik. Persze az Angliából hozott eső segít kicsit, de a sebeket csak enyhíteni, begyógyítani sajnos nem tudja. Az itteniről meg inkább ne is beszéljünk, az inkább ónos, kicsit kénes, marja a szívem. A múlt még ködös és semmiképpen nem mentes az illúziótól, a jövőt a szemem alján összegyűlt párától nem látom, szóval kb. vakon és egyedül próbálok egyelőre felállni és megtenni azokat a bizonytalan lépéseket. Jobb lenne, ha nem esnék ennyiszer hasra/pofára. Aztán meg majd meglátjuk persze, csak azt nem értem, hogy mért nem szűrődik át legalább csak egy picit az a fránya napsugár a szürke felhők között...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése