Orgazmus

Hiányzik a szex. Nem az az egy éjszakás, alkoholmámoros, vad és öntudatlan szex, amit bármelyik buli végén megkaphatsz a parkolóban, a kocsiban, a színpad mellett a falnak döntve egy idegentől, egy havertól, a legjobb barátodtól.

Nem az az érzelemmentes (miket beszélek, nem érzelemmentes, csak épp másfajta érzelmek, ösztönök hajtotta), feszültséglevezetős, alkalomkihasználós, lázadó, izgalmas, nyilvános, megszerzős, dühös, laza szex. Nem ez hiányzik, ezt bármikor megkaphatnám, csupán egy buszjegyembe kerülne, nem egyszer éltem már ezzel a lehetőséggel, szeretem is, mert izgalmas. Nem, most, és azt hiszem, a tudatalattim már régóta tudja, hogy amire igazán vágyom, az a lassan érintős, gyengéd, már-már romantikus, biztonságos és kiteljesedős fajta. Az, amikor a partner (legyen az idegen vagy jóbarát, szerelmes vagy szerető) tisztelettel és óvó figyelemmel ér hozzád, amikor célja a te kielégülésedben való kiteljesülés, vágya a te örömöd által való öröm.

A legrosszabb az egészben, hogy erre pont a zuhany alatt döbbentem rá, egy aprócska, feszültséglevezetős (amolyan "jerk off" kinda thing) orgazmust követő utórengéshullám közepén. A felismerés erősebb érzelmeket mozgatott meg, mint maga a lassan már megszokott rutinorgazmus. Olyannyira fájdalmasan tiszta volt az az ésszel megmagyarázhatatlan hiány, hogy sírni kezdtem ott, a zuhany alatt. Nem csináltam ilyet, mióta azthiszemtökéletesvagyokexem utoljára követelte tőlem azt, ami hite szerint járt neki, a testemet, akaratom ellenére. Egy pillanatra bevillant a kép, hogy még az is jobb volt, mint ez a monoton üresség, ami a szürke hétköznapok bezártságából ered, és ott motoszkál bennem minden egyes nap minden percében, hogy a gyenge pillanatokban ilyen hülyeségeket adagoljon. Szerencsére csak egy pillanatig tartott. Tudom, hogy ez csak a kétségbeesés visszhangja, és azt is, hogy ideig-óráig egy-egy utazással el tudom hallgattatni, meg tudom nyugtatni a lelkem, de a sebtapaszt egyre könnyebben áztatják le az esős napok. Magányos vagyok, és elveszett. Úgy érzem, megfulladok ebben az életben, hogy nincs, aki kimenthetne, és én nem vagyok elég erős ahhoz, hogy kimentsem saját magam.

Jól jönne már egy olyan kötés, ami legalább a figyelmemet eltereli egy időre, jó lenne egy hosszabb utazás, elveszni egy mosolyban, egy igazi kapcsolat (connection, not relationship) egy idegennel vagy egy jóbaráttal. Jó lenne nem csak önmagam árnyékaként létezni, hanem újra lelkesedni, nevetni, kiteljesedni. Jó lenne optimistának maradni. Egyelőre kiszálltam a zuhany alól, de hogy hogyan tovább?     

Keresem...