Mert valami nem működik, és ettől aztán ott állsz kukán, és nem érted, mi zajlik körülötted. Mintha nem is te lennél, nem is a saját életed lenne, mert semmi nem úgy sül el, ahogy te azt elképzelted. Ami olyan jól indult, annyira napsütötte fesztiválosan, annyira szappanbuborékos vidáman, azt a szeptemberi idő és energia szürkévé festette át, és mire a tél ideért, csak levél nélküli, apró gyökerű fácskát hagyott a kopár tájon, a lelkeden. Nem jó most énnek lenni, amikor éppen szétcsúszik az egész világ. Azt hinné az ember, hogy a karácsony lelassít kicsit, az adventet várod egész évben, aztán mikor itt van, és készülnél, és ünneplőbe öltöztetnéd a lelked, kedveskednél a szeretteidnek, akkor jössz rá, hogy nincs egy gönc, amit felvehetnél, hiányzik a ruhatáradból a béke, a hit, a remény, és csak a szeretet van, de azt meg nem tudod elég ügyesen kimutatni. Kilátástalanságból és reménytelenségből nem tudsz építkezni, és sajnos mostanában csak ezt dobja a gép.
Megpróbáltam összeszedni a jelenlegi problémákat, csak hogy el tudjam kezdeni megoldani őket. Szépen listába rendeztem a munkahelyi leterheltséget, az itthon halomban álló hétköznapi teendőket (nem az ajándékvásárlást, hanem az egyszerű mosogatás-takarítás-mosást, amire már majd egy hónapja nem volt időm és energiám), az albérletünk elvesztését és az ezzel járó stresszt, no meg azt a nagy adag megfelelési kényszert, amit a barátok-család-pasas-kollégák és legfőképpen magam felé érzek. Erre jön egy lapáttal a pénztelenség, az az igazi hó végén számlanullázós, semmi megtakarításod és éhes vagy, de nem mondhatod a haveroknak, hogy nem mész velük le egy sörre, mert az csakazideálisvilágbanműködikhogyeztőkfeltételnélkülmegértikéstenemérzedmagadszarulmiatta.
Szóval küzdés van, próbálod megtalálni a kapaszkodót, de látványosan szét vagy csúszva, és ez egy friss kapcsolatnak nem tesz jót. Nagyon nem. Most kéne az a szerelmetes, rózsaszín időszak, amit jól pofánvágott az a hülye pucolatlan karácsonyi ponty, mert előjönnek a különbözőségek, amiket a stressz nem fog tudni feloldani. És ilyenkor hiába akarod megoldani, ezer helyett ezeregy felé szakadni, ha ilyen csak a mesében van, és próbálhatod ámítani őt vagy magadat, hogy mindent meg lehet oldani a mesékkel és az idővel, de akkor is átfut az agyadon, hogy a francba az egésszel. Még akkor is, ha tudod, ez lenne életed legrosszabb döntése. Viszont ami most van, az egyikőtöknek sem jó. Különböző igények különböző energiaszinten pörögnek, és a kompromisszumok nem megoldják, inkább csak csalódottsággal töltik meg mindkét fél puttonyát, amit aztán nagyon nehéz cipelni. Ettől nem ülnek az ugratások, lesznek sértődések, és mosolyok és öszinte nevetés helyett fancsali képet vágtok az életre, egymásra, az együtt töltött időre, a megálmodott jövőre.
Szülinap és karácsony ide vagy oda, felteszed a kérdést, hogyan lehet ezt megoldani, és félő, ha sokáig nem találsz rá választ, egyszerűen kidobod azzal, hogy elromlott, és reménykedsz, hogy majd valaki, egy nálad sokkal erősebb lélek megtalálja, hazaviszi, megjavítja, és neki sikerül az, ami neked nem, úgy igazán vigyázni rá. Mert mégiscsak ez lenne a lényeg, nem?...Neki is és neked is, és egy ideális világban egyszerűen csak nektek.
